
FSC
ÓAM Ózdi KC - Juhász '99 Füzesabonyi SC - OSB fiú C csoport Kézilabda
2016.10.14 14:38A Juhász"99 Füzesabonyi SC csapata az ötödik fordulóban az Ózdi KC csapatához utazott, ahol a tabella legfelsőbb fokáért zajlott a küzdelem. Az első félidő nem alakult a legfényesebben a füzesabonyi csapat számára. A hazai gárda a 20. perceben már 6 gólos előnyre tett szert, de ez nem vette a vendég fiúk kedvét és vitézül küzdöttek tovább, így az első játékrész végeredménye 15-11 az OKC javára.
Taktikát váltott a Juhász"99 csapata a második félidőre, és a 13. percben át is tudta venni a vezetést riválisa ellen. Ez a lendület nem tört meg, sőt erőre kaptak a fiúk és 29-32-re megnyerték a találkozót, ami megerősítette az 1. helyet a tabellán.
Az idényünk legfontosabb és legnehezebb mérkőzése volt ez. Nagy volt a nyomás a srácokon, ami az első félidőben meg is mutatkozott. Elől nagyon pontatlanul játszottunk, hátul pedig nem volt meg a megfelelő keménység a védekezésben, aminek sajnos meg is lett az eredménye. Négy gólos hátránnyal vonultunk el az első félidőben. Igyekeztem megnyugtatni a fiúkat. Megvolt a gyors fejtágítás az öltözőben, és egy teljesen más csapat lépett a pályára második játékrészben, pedig ugyan azok a játékosok voltak a pályán. Hihetetlen nagy győzni akarás uralkodott el a fiúkon, és hátul felerősödött a védekezésünk, bár egy játékost muszáj volt kivennünk, mert kiemelkedő volt az ellenfél csapatában. A támadásunkban a csapat minden tagja képes volt extra teljesítményt nyújtani. A nagy lelkesedésünk megtörte az ellenfelet, és sikerült feléjük kerekednünk, ennek köszönhetjük, hogy sikerült megnyernünk a találkozót. Megérdemelten állnak a fiúk a tabella legfelső fokán, de még koránt sincs vége a bajnokságnak.
—————