FSC


Két bronzérem a Heves megyei asztalitenisz veterán bajnokságról

2022.01.21 12:38
A 2021. évi Heves megyei veterán bajnokságra a feszített őszi versenynaptár miatt idén januárban került sor, a hagyományoknak megfelelően Andornaktályán. A versenyen négyen képviselték a füzesabonyi színeket: Hidvégi Viktor (páros), Sztakó István (páros, egyéni), Tóth László (páros, egyéni) és Tóth Szilárd (páros, egyéni).
 
Elsőként a párosok küzdelmeire került sor, ahol egyenes kieséses főtáblán zajlottak a küzdelmek. A mezőny ismeretében jogosan reménykedhettünk éremszerzésben, de a Sztakó István-Tóth Szilárd páros a nyolcad-, míg a Hidvégi Viktor-Tóth László duó a negyeddöntőben búcsúzott, egyaránt óriási csatában.
 
A 40-49-es korcsoportban Tóth Szilárd két győzelemmel és egy vereséggel jutott tovább a csoportjából az elődöntőbe, ahol a végső győztestől szenvedett vereséget, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
 
Az 50-59 évesek mezőnyében Sztakó István és Tóth László is hármas csoportban kezdte meg a küzdelmeket, ahonnan - egy-egy győzelemmel és vereséggel - jutottak tovább. Sztakó István a legjobb nyolc között kapott ki, míg Tóth Lászlónak az elődöntő jelentette a végállomást, így megszerezve a füzesabonyi küldöttség másik bronzérmét.

—————

Vissza