
FSC
Juhász '99 Füzesabonyi SC - Kézilabda Gyermekbajnokság FU14
2017.05.07 20:25Az U14-es csapatunk a gyermekbajnokság utolsó fordulójában Hatvanba utazott.
A Sterbinszky Amália régió kilenc csapatos bajnokságában igen előkelő harmadik helyét szerezte meg.
Gyöngy Márió:
Az utolsó forduló előtt tudtuk hogy ha mind a kettő mérkőzést meg nyerjük akkor sikerül meg szerezni a harmadik helyet.A fiúk nagyon szerették volna a bronz érmet és ezért mindent megtettek.
Első mérkőzést Szolnok csapatával játszottuk. Előző fordulóban szoros mérkőzésen 2 gólos vereséget szenvedtünk.Első félidőben végig fej-fej mellett halad a két csapat.(1.félidő 12:12). Második félidőben a fiúk nagyszerűn teljesítettek és 20 perc alatt mindössze 3 gólt kapott és 14 gólt lőtt és magabiztos 11 gólos győzelmet aratott.
Második mérkőzést a Balassagyarmat II. csapatával játszottuk. Mérkőzést jól kezdtük (5. perc:5:0).Aztán támadásban továbbra is jól védekezésben viszont több hibával kézilabdáztunk. A félidőben védekezést váltottunk aminek eredményeképpen a második félidő első 10 percét 12:3-ra nyertük. Utolsó 10 percben már a kisebbek játszottak de az eredményt ők is tartani tudták.
A fiúk ma is úgy mint egész évben a jó játék mellett végig küzdöttetek hajtottak és minden dicséretet meg érdemelnek.
A bajnokság gólkirályi címét is a csapatunkból szerezte meg Lányi Pál aki 24 mérkőzésen 237 gólt szerzett.
Ebből csapatból többen is a serdülő csapatban játszanak így ebben a szép eredményben óriási szerepe van Tamás Tamásnak a serdülő csapat edzőjének.
Juhász 99 Fsc - Szolnok 26.15 (12:12)
Juhász 99 Fsc - Balassagyarmat II. 37:26 (18:14)
A bronz érmet szerzett csapat tagjai:
Bakos Kristóf , Czakó Dénes , Halász Róbert , Herbai Dávid , Hevesi Zsolt , Kótai István Henrik , Kovács Ákos Ádám , Kovács Erik , Kovács Máté , Lányi Pál , Sugár Balázs , Sz Kovács Vilmos , Szabó Balázs , Szabó Botond , Szabó Gábor
Szenes Patrik, Tóth Zsombor ,
Edző: Gyöngy Márió
—————