
FSC
Asztalitenisz: Dédestapolcsányban maradtak az aranyálmok
2021.06.23 20:37A Heves megyei asztalitenisz csapatbajnokság első osztályában rangadó várt a Füzesabonyi SC I. csapatára: a bajnoki címet jelentősen befolyásoló derbit vívtak Dédestapolcsánnyal. A két csapat első mérkőzésén minimális különbséggel győztek a füzesabonyiak, akik néhány váratlan pontvesztés miatt győzelmi kényszerben léptek asztalhoz.
Sajnos rosszul kezdődött az összecsapás, hiszen mindkét párost a hazaiak nyerték, így lélektani előnnyel várhatták az egyéni találkozókat (0:2).
Az első kör remekül alakult, hiszen - bár ifj. Molnár Zoltán hatalmas csatában kikapott - Petővári Attila, Sztakó István és Tóth Szilárd is győzni tudott, ezzel sikerült eltüntetni a hátrányt (3:3).
A második egyéni forduló elején is megmaradt a lendület, mivel Sztakó István és Tóth Szilárd győztesen hagyta el az asztalt. Petővári Attila balszerencsés módon, több mérkőzéslabdát kihasználatlanul hagyva veszített, s ez sorsdöntőnek bizonyult, hiszen ifj. Molnár Zoltán vereségét követőenismét döntetlen volt az állás (5:5).
A harmadik körben mind a négy játékosunk nagyot küzdött, de a szerencse elpártolt tőlük, így a dédestapolcsányiak elléptek, karnyújtásnyi közelségbe kerülve a győzelemhez (5:9).
Az utolsó fordulóban Petővári Attila és Sztakó István sikere pillanatnyi reményt jelentett a döntetlen elcsípéséhez, ám két újabb vereség megpecsételte a füzesabonyiak sorsát (7:11).
Ennek köszönhetően a Dédestapolcsánynak megmaradt az esélye a bajnoki cím megszerzésére, míg a füzesabonyiaknak az utolsó fordulóban minden bizonnyal győzniük kell a harmadik hely eléréséhez.
Dédestapolcsány SE - Füzesabonyi SC I. 11:7
Győztek: Sztakó István 3, Petővári Attila 2, Tóth Szilárd 2, ifj. Molnár Zoltán 0, ifj. Molnár Zoltán-Sztakó István 0 és Petővári Attila-Tóth Szilárd 0
Győztek: Sztakó István 3, Petővári Attila 2, Tóth Szilárd 2, ifj. Molnár Zoltán 0, ifj. Molnár Zoltán-Sztakó István 0 és Petővári Attila-Tóth Szilárd 0
—————